HOZZÁVALÓK: Bárányhúsos Hamburger 8 evőkanál gersli (árpagyöngy) vagy rizs 1 gerezd fokhagyma 8 salátalevél 2 evőkanál mentalevél 1 citrom (leve) 4 evőkanál olaj 4 evőkanál petrezselyem (finomra vágott) 1 fej vöröshagyma 40 dkg darált bárányhús 1 kávéskanál pirospaprika 1 kávéskanál őrölt kömény 2 evőkanál olaj 2 evőkanál fenyőmag 2 evőkanál korianderlevél őrölt borssó
ELKÉSZÍTÉS
A gerslit (vagy rizst) sós vízben 5 percig főzzük, leöntjük róla a vizet, majd kihűtjük. A kisebb darabokra tépkedett salátaleveleket, a gersli felét, a mentalevelet, a petrezselymet, a zúzott fokhagymát, a citromlevet és az olajat összekeverjük, majd sóval, borssal ízesítjük. A hamburgerekhez a hagymát apróra vágjuk, és az olajban megfuttatjuk. A húst, a maradék gerslit, a paprikát, a köményt, a korianderlevelet, a hagymát és a fenyőmagot összekeverjük, majd sóval, borssal ízesítjük. 4 darab 1 cm vastag hamburgert formálunk a masszából, majd grillen mindkét oldalulat megpirítjuk. A gerslit tányérokra adagoljuk, és a hamburgerrel tálaljuk.
HOZZÁVALÓK: Spanyol Nyárs 1 paprika (piros színű) 1 paprika (zöld) 12 csiperkegomba 15 dkg trappista sajt 2 szelet nyers sonka 8 vékony szelet paprikás kolbász Az öntethez
2 evőkanál fehérborecet 2 evőkanál citromlé 2 evőkanál olaj 1 kávéskanál kakukkfűőrölt borssó
ELKÉSZÍTÉS
Salátástálban az ecetet, a citromlevet, a kakukkfűvet és az olajat összekeverjük, majd sóval, borssal ízesítjük. A paprikákat kettévágjuk, az ereket és a magokat kiszedjük, majd a paprikahúst 12 nagy kockára vágjuk. A gombákat megmossuk. A sajtot 12 nagy kockára vágjuk, a sonkát 2 részre vágjuk. 8 sajtkockát 1-1 kolbászba burkolunk, majd a maradék sajtot a sonkaszeletekbe tesszük. A "csomagokat" a gombákkal és a paprikakockákkal váltakozva pálcikákra húzzuk, majd mindegyiket a mártásba helyezzük, megrázogatjuk, folpackkal lezárjuk, és 2 órára hűtőbe tesszük. Végül grillen mindkét oldalukat aranybarnára sütjük.
HOZZÁVALÓK: Töltött Borjú 4 vékony szelet borjúhús 1 szelet kenyér 15 dkg sonkás krémsajt 1 mokkáskanál mustár1 mokkáskanál balzsamecet 2 evőkanál finomra vágott friss zsálya1 gerezd fokhagyma őrölt borssó a sütéshez vaj
ELKÉSZÍTÉS
A kenyér héját levágjuk, a kenyeret megpirítjuk, a pirítóst kis kockákra vágjuk. A krémsajtba belekeverjük a mustárt, a zsályát, a zúzott fokhagymát, a kenyérkockákat, majd sózzuk, borsozzuk, és jól összedolgozzuk. A tölteléket a egyforma adagokban a hússzeletekre kenjük, mindkét szélükön üresen hagyunk egy-egy centit, és összehajtjuk, a széleit fogvájóval összetűzzük. A húsok felületét megspricceljük balzsamecettel, sózzuk, borsozzuk, és közepes lángon minden oldalát néhány perc alatt megpirítjuk. Mérsékeljük a lángot, még legalább 5 percig hagyjuk puhulni a húst. Párolt zöldbabbal kínáljuk.
LACHMACHUN |
|
Hozzávaló a tésztához: 30 deka liszt só és frissen őrölt bors 2 deci langyos víz fél tasak szárított élesztő 1 evőkanál + fél teáskanál olívaolaj
Hozzávaló a tetejére: 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 20 deka feta sajt 1 friss chilipaprika 1 nagy maréknyi dióbél 3 evőkanál olívaolaj+ kb. 1 teáskanálnyi a tésztalapok peremére 30 deka darált bárány- vagy csirkehús só 1 lapos teáskanál őrölt kömény 1 kis doboz sűrített paradicsom 1 csokor friss korianderzöld liszt a nyújtáshoz és olaj a lapos tepsi megkenéséhez
|
A tésztához kimérem a langyos vizet, aztán mikróban meglangyosítom a lisztet. Amikor már kézmeleg, beleszórom egy nagy keverőtálba, és hozzáadok sót meg borsot. Ezek után az élesztőt kis tálkában összekeverem néhány evőkanálnyi langyos vízzel – a kimért mennyiségből veszem el -, majd megvárom, hogy kicsit felhabosodjon. Ha ez megtörtént, akkor hozzákanalazom a sós-borsos liszthez, és a tálba beleöntöm még a kimért langyos víz maradékát meg az evőkanálnyi olívaolajat. Előveszem a kézi robotgépem, beleillesztem a megfelelő karokat, és kb. 10 perc alatt rugalmas állagúra dolgozom a tésztát. Ha úgy látom, hogy túl kemény, teszek hozzá néhány kanál langyos vizet, ha pedig túl lágy, szórok hozzá kevés lisztet. A sima felületű bucit végül átteszem fél teáskanálnyi olívaolajjal kikent tálba, és letakarva meleg helyen a duplájára kelesztem. Amíg a tészta kel, összeállítom az enyhén csípős húskeveréket. A megpucolt vöröshagymát és fokhagymát finomra vágom, a fetát villával széttördelem, a chilipaprika magját kikaparom, vékonyan felszeletelem, majd mozsárban durvára töröm a diót. Megmelegítem az olívaolajat egy közepes méretű serpenyőben, és kevergetve megpárolom benne a vöröshagymát. Ha már áttetsző, hozzáadom a fokhagymát, majd beleteszem a darált húst, a chilipaprikát, a köményt és a sűrített paradicsomot. Kicsit megsózom, aztán mérsékelt tűzön elkezdem összefőzni. A kb. 10 perc alatt úgy ügyködöm, hogy közben a fakanál élével széttördelem a darált húst, mert minél apróbbra esik szét, annál jobb. Végül lehúzom a tűzről, és belekeverem a diómorzsát meg a fetát. Bekapcsolom a sütőt 220 fokra (gázsütőn ez 7-es fokozat), majd kevés olajjal megkenek egy lapos tepsit, és nekilátok a pizza gyártásnak. A megkelt tésztát öklömmel finoman átnyomkodom, aztán tempósan átgyúrom, és szétszedem 10 darab egyforma golyóvá. Lisztezett gyúródeszkán mindegyiket kb. 10 centis átmérőjű körlappá nyújtom, és mivel a lapos tepsimen egyszerre csak ötnek van hely, átteszek rá ennyit. A tésztalapokon szétkenem a húskeverék felét, majd a peremeket olajba mártott ujjammal megsimogatom. (Ha valaki nagyon szeret ropogtatni, az jó széles tésztaperemet hagyjon üresen, mert a húskeverék alatt a lepény megpuhul sütés közben.) A sütés innentől kezdve már tempósan megy. A forró sütőbe betolom 10-12 percre a tepsit, és mialatt az első adag pizza megsül, előkészítem a maradék 5 tésztalapot. Utána a kész pizzákat tálra teszem, letakarom enyhén nedves konyharuhával, és elrendezem a tepsin a még nyers lepényeket. Nekik is jár a sütőben 10-12 perc, aztán tálalás előtt meghintem mindet apróra vágott petrezselyemmel és korianderzölddel.
10 mini pizza lesz belőle | |