A svéd vikingek központja a Mälaren tó Björkö szigetén fekvő korabeli főváros, az öntödékben és fémfeldolgozó műhelyekben gazdag Birka volt. Keletről gyöngy, ékszer és szerszámok, északról vas és szőrme, nyugatról fegyverek, kerámia és üvegáru áramlott a kétezer szabad lelket számláló, virágzó kereskedelmi központba, ahol a vikingek sikeres hódításai eredményeképpen élénk volt a rabszolga-kereskedelem is.

A külkereskedelmi kapcsolatok megkívánták a megtérésre való hajlandóság jeleit, ezért Björn király meghívására 829-ben, Jámbor Lajos frank király követeként Birkába indult két elszánt hittérítő, Ansgar és Witmar. Nem volt teljesen veszélytelen feladat, minden addigi térítési kísérlet kudarcba fúlt. Az asa-istenekhez fohászkodó vikingek gyanakodással fogadták az új hitet, és gyakran Oden főisten madarai eledeleként, az útszéli fákra akasztották a szerzeteseket. Az is előfordult, hogy rabszolgaként eladták őket. Egy jó formában levő hittérítőért két ökör árát is elkérték.
A mártírhalál vágyától égő Ansgar és társa, a mérsékeltebb álláspontot képviselő, nagy erejű Witmar kereskedőhajón kelt át a Dániát Svédországtól elválasztó tengerszoroson. Rögtön a partraszállás után vikinghajók vették körül őket. A gyakorlatias kereskedők elmenekültek, csak a két szerzetes maradt magyarázkodni. A mártírhalál közelségétől lázba jött Ansgarral szemben tiszteletlenül viselkedtek a rablók. A keresztényi hivatásáról megfeledkezett Witmar kardot ragadott, és rettenetes pusztítást vitt végbe a vikingek soraiban. A számbeli fölényben levő vikingek leteperték a hősiesen küzdő óriást. Witmar roppant ereje tiszteletet sugárzott, ezért úgy döntöttek, hogy a szerzetesek sorsát sörivó versennyel döntik el. Witmar utcahosszal győzött - ellenfelének cigányútra ment a hordónyi folyékony kenyér -, amire a vikingek térdre borulva könyörögtek, hogy megtérhessenek, annak az istennek a híveivé váljanak, aki ilyen tiszteletre méltó tulajdonságokkal boldogítja híveit. Ansgart felháborította Witmar keresztényhez nem illő viselkedése, és nem volt hajlandó megkeresztelni a pogányokat. A csalódott vikingek legszívesebben végeztek volna a moralizáló hittérítőkkel, de nem merték kihívni a szerzetesek istenének haragját. Megkegyelmeztek az életüknek, de a hajót elkobozták. A konok Ansgar és a bűnbánó Witmar gyalog folyatta útját Birkába. 830-ban érkeztek a Mälaren tó partjára, ahol egy rabszolgákat szállító hajóra szálltak. Ansgar fennhangon követelte, hogy a hajó tulajdonosa szabadítsa fel, és eressze szélnek a rabszolgákat. A két hittérítőt csak azért nem láncolták a rabszolgák közé, mert Björn király vendégei voltak.
Birkában a hittérítők Björn király védnöksége alatt terjeszthették Krisztus evangéliumát. A vikingeket érdekelte az új hit, de a rabszolgákról és a kuplerájok látogatásáról nem szívesen mondtak le, a féktelen orgiákra alkalmat adó áldozati szertartásaik beszüntetéséről pedig hallani sem akartak. Abban sem voltak biztosak, hogy Oden beleegyezne-e a hittérítők által szorgalmazott változtatásokba. Ansgar, "Észak apostola", így aztán dolga végezetlen tért vissza munkaadójához.
Az ezredforduló táján a szárazföld még inkább kiemelkedett a környező tengerből, a nagyobb hajók mind nehezebben tudták megközelíteni a viking fővárost. Olof Eriksson "Skötkonung" király (995-1022) - a mai Stockholmtól 30 kilométerre északra fekvő - Sigtunában rendezte be udvarát, és Birka kiürült. Olof családjával együtt megkeresztelkedett, de a vikingek nagy része csak jóval később követte példáját. A megkeresztelkedett pogány törzsek a XII. században, egy király és egy Isten alatt, közös birodalomban egyesültek, és a vérszomjas vikingek visszaváltoztak jámbor svédekké, dánokká és norvégekké.